Author Archives: Kovács József

  • 0

Odavertek az aranynak.

Category : Arany

Tegnap és verik ma is. Ennek következtében az árfolyam beszakadt.

Megijedni nem kell, láttunk már ilyet nem egyet már párszor.

 

Goldika Odavertek az aranynak.


  • 0

Watchmaker.hu: NEM ajánljuk!

Category : Egyéb

Úgy döntöttünk, hogy részben az angol megbízottunk segítségével, részben saját kútfőből, de mindenképpen valós alapokon elindítunk egy mini sorozatot, arről, hogy kiket ajánlunk és kiket nem a magyar piacról. Különféle témakörökben, megtörtént esetek alapján.

Következzen hát első versenyzőnk (watchamaker.hu) az angol megbízottal történtek alapján az órások témakörben:

” Kezdetben meg minden szép és jó volt a fenti céggel. Körölbelül a 3.-4. órajavításig. Még segítettem is nekik egy könyv beszerzésében és átolvasásában. A cégből 2 arccal találkoztam. Kőnig Leventével: nem volt vele rossz tapasztalatom, inkább semleges. A másik muki Tóth László névre hallgat. Na, őt nagyon nem ajánlom. Azon túl, hogy miután megtudta, hogy külföldön dolgozom igencsak bemohóskodott és elkezdte keményen emelni az árakat, még flegma is és a  a munkája is tessék-lássék. A szakvéleménye slendrián (” ezzel az órával célbalövősdit játszottak ” -miféle szakvélemény ez?), fotót nem készít a munkafolyamatról, általa megadott javítási időket nem tart, megjavíthatatlannak titulál olyan órákat, amiket később másik személy szépen megjavított vagy csak egyenesen visszaad munkadarabokat, miután 2 hónapig semmit nem csinát velük, mindenféle magyarázat nélkül! A dolog a csúcspontját ott érte el, amikor 35eFt-vel húzott le  a kollegája, mondván, hogy az órát kiküldi Olaszországba számlaptisztításra. Nos, az az óra úgy volt Olaszországban, ahogy én abban az időben: sehogy. 1 hét múlva! visszakaptam, a 35 ropi meg ment a zsebbe. Amikor az egyre emelkedő árai kapcsán megemlítettem neki a számlát egy 125eFt-s tételnél, úgy prüszkölt mint, akit nyakon öntöttek. De kaptam vissza tőle lepattant számlappal is – javításra beadott – zsebórát, ahol a lepattanás nála történt. Szóval hagyjuk… Erősen nem ajánlott, lehúzós muki (cég?) ez…”

Köszönjük a leírást és persze óvakodjatok a fenti “úriembertől”, mint a leprástól.

A sorozat következő részében: felkészül Verdes János…


  • 0

Columbus napi iTunes kártya akció közeleg.

Category : iTunes , iTunes card

Imádjuk a bank holidayeket.:-)

Ennek örömére fogunk tartani egy Itunes kártya akciót is.

Keep in touch, we will saving the best for the last 🙂


  • 0

31 éves mélyponton az angol font.

Category : Egyéb

Én mondtam, hogy … még semmit nem láttál:-)


  • 0

S&P 500 All Time High.

Category : Egyéb

Ma. 2174-el új “all time high”. Derék. Eközben a németek


  • 0

A Deutsche Bank impact.

Category : Egyéb

Akkor most mi fog történni?

A “piac” (vagyis a cápák) addig fogják shortolni a DB részvényeit, amíg az állam nem vásárolja be magát a DB-be vagy ki nem bocsátanak új részvényeket, ami tovább nyomja le azok (mmint a részvények) árát?

Deutsche 300x222 A Deutsche Bank impact.


  • 0

  • 0

Apple Watch 2.0 áraink.

Category : Apple watch

Olyan részletezőt ne várjatok, mint a múltkor, de azért a lényeg benne lesz és kérdezhettek is minket az idealerusa kukac gmail pont com címen.

Tehát (áraink induló árak):

Apple Watch Series 1.

38mm: 105,500Ft-tól

42mm: 117eFt-tól

Nike+ edition: 142eFt

Kerámia Apple Watch Edition: 456eFt

 

Apple Watch Series 2.

38mm és 42mm:

142,500Ft-tól.

Nike+ edition: 143eFt-tól

Kerámia Apple Watch Edition: 469eFt

Apple Watch Hermes: 431eFt

Aki rendelne tőlünk az írjon nekünk bátran.


  • 0

Az amerikai elnökválasztásról.

Category : Egyéb

Semmi más, csak cirkusz…

 

Circus 300x160 Az amerikai elnökválasztásról.


  • 0

Az idei év legjobb befektetései.

Category : Egyéb

Egy kép néha többet mond száz szónál, you know.

Equity 300x227 Az idei év legjobb befektetései.


bitcoin elfogadóhelyek
amerikai gyógyszerek
idealer

Legutóbbi hozzászólások