Ezen a héten lesz 40 éve, hogy lemondott Nixon elnök.

Nem igazán volt sikeres elnöke Amerikának.

Õt két dolog miatt is ismerhetik olvasóink.

Az egyik, hogy Robin Williams is "megénekelte" a Jó reggelt Vietnámban (e.g.: Nix ón, nix ón - nem kérünk ón fémet)

A másik pedig, hogy ma 43 éve, 1971. augusztus 15-én, õ volt az a balfék, aki elkötötte a dollárt az arany pányvától, azaz leválasztotta a dollárt az aranyalapról.

Ennek azóta is isszuk a levét, nem véletlen, hogy a jó öreg De Gaulle-nak felállt a szõr a hátán Nixon húzásától. Õ ugyanis nagyon ellenezte a leválasztás elõkészületeit!

Korábban még nagyjából létezett a bretton-woods-i valuta megállapodás, ami szerint a világ összes valutája beváltható dollárra, a dollár pedig aranyra.

A rendszert anno a szükség szülte: a második világháborús szövetségeseknek nem volt aranyuk, a világ összes aranytartalékának 70 %-a (nem számítva ide a Szovjetunió készleteit) az USA-ban gyûlt össze. Ennek oka kettõs.

Nr.1: Az 1933-as „nagy aranyrablás” az U.S.A.-ban, azaz a kötelezõ eladás.

Nr.2.: Az európai arany, amit a hadakozó államok küldtek cserébe az amerikai iparcikkekért és élelmiszerért.

1949 és 1971 között az USA aranytartalékai drasztikusan lecsökkentek, cca. 20 ezerrõl 8 ezer tonnára. A keynesiánus közgazdászok a dollár leértékelését és az arany árának növelését ajánlották, de a republikánus Nixon elnök, Milton Friedmanra, a monetarizmus atyjára hallgatott, és egyszerûen megszûntette az aranystandardot. Ez lényegében államcsõdöt jelentett és Amerika kihátrálását a bretton-woodsi rendszerbõl.

A nemzetközi kereskedelem legfontosabb értékmérûje továbbra is a dollár maradt. Egyszerûen a dollár, mindenféle kötöttség nélkül. A pénz értékét mostantól az szabta meg, mennyit nyomtattak belõle, s mekkora volt a belé vetett bizalom. Ismerõsek ezek a dolgok nektek, így a tapír, a dollár értékveszése, etc. kapcsán?

Na, ennek a faint kis döntésnek a következményeit viseljük pozitív(?) és negatív értelemben azóta is.

43 éve immáron.